aLap

Mentorprogram élménybeszámolók

A Mentorprogram még 2018-ban, a Városmajori Gimnáziumban futó önképző kör mintájára jött létre. Akkor az alapítók Poros Márton (akkori 12.b) és Tuboly Zsófia (12.a) tanulók voltak, akik az alábbi cikkben számoltak be a program megalapításáról, mely a második félévben valóban működésnek indult. (Sajnos az időszűke miatt csak a mentorok jelentkezését sikerült felvenni ekkor.) Az ötletadók elballagása és a pandémia nehézségei miatt végül az idei tanévben ősszel éledt újjá a Mentorprogram, új honlappal és szintén Mátrai Magdolna tanárnő segítségével. Az új online felületen lehet mentornak jelentkezni és időpontot foglalni. Nagyon örültünk neki, hogy idén már több tanulópáros jött létre, akik eredményesen tudtak segíteni egymásnak. Az alábbi élménybeszámolókkal szeretnénk egy kicsit jobban bemutatni a programot, és még több ember kedvét meghozni a kezdeményezéshez. 
 
Elsőként Kötcsei Bálint (10.b), egy mentor írásos interjúját olvashatjátok: 
 
1. Milyen tantárgyakból vállaltál segítségnyújtást? 

Második nyelvi németből. 

2. Mi motivált, hogy jelentkezz mentortanárnak? 
Mindig is vonzott a tanítás. Szeretek prezentációkat tartani, nyilvánosan beszélni, úgyhogy mikor Tóth tanárnő felajánlotta ezt a lehetőséget, kaptam az alkalmon. 

3. Milyen előzetes elképzeléseid voltak a mentortanárságról? Voltak-e félelmeid? 
Ami elképzelésem volt, leginkább a testvéreimnek/osztálytársaimnak való magyarázásból fakadt („Te érted ezt a képletet?” és társai). Az egy félelmem — ami minden nyilvános előadással együtt jár — az volt, hogy meg tudom-e ragadni a mentorált figyelmét. 

4. Milyenek az eddigi tapasztalataid? 
Mind pozitívak. Nagyon jól együtt tudunk működni, a mentorált sokat fejlődött a régen kérdéses témákban, egyre magabiztosabban mondja a példamondatokat. A kezdeti félelmeim is eloszlottak, egy ilyen mentorálós óra más, mint egy tanóra. A mentorálónak nem kell monologizálnia, hiszen eleve a mentorált képességein van a hangsúly; az óra inkább hajaz beszélgetésre, mint szemináriumra. 

5. Kinek ajánlanád, hogy mentortanárnak jelentkezzen? 
Bárkinek, aki élvezett már matekot/nyelvet/bármit magyarázni kistestvérnek, osztálytársnak. Ez az egész semmiben nem nehezebb, mint az volt, csak jó tapasztalatokat adhat a segítségnyújtáshoz. Nem kell megijedni, semmi óratervet nem kell készíteni, a Batthyány-ról felgyalogolva — és még ezzel is sokat mondtam — tökéletesen ki lehet találni, hogy mit akarsz csinálni az órán. Gyertek minél többen mentornak! 

 
Baróti Levente (7.b) írása a mentorált szerepéről: 

 
Én matekból az előző iskolámban gyengébb oktatást kaptam, így sok dolgot nem értettem, amit más már általánosban megtanult. Közeledett egy dolgozat, amit szerettem volna jól megírni, így foglaltam egy mentort, majd pár nap múlva egy másikat is. AVitakör kapcsán mindkét mentoromat ismertem, így könnyen rájuk találtam. Miután megbeszéltünk egy időpontot, és kerestünk egy termet, már el is kezdtünk gyakorolni. Mindkét mentor nagyon lelkes, kedves, és segítőkész volt: amiket nem értettem elmagyarázták, rengeteg feladatot csináltunk, és addig ott voltak velem, amíg nem lett minden világos számomra. Sőt, a nagyjából kétórás felkészítés mellé az egyik még keresett nekem otthoni feladatokat, és vállalta, hogy kijavítja őket, a másik pedig kémiában is besegített. Nekik köszönhetően remekül sikerült a matek- és kémiadolgozatom, és olyan dolgokat is megértettem, amiknek még később is hasznát vettem. Nagy előny volt, hogy toldys diákok voltak, ráadásul már előtte is jóban voltam velük. Így nem egy idegen mellé kellett leülnöm, hanem egy nálam csupán pár évvel idősebb diákhoz, aki ugyanazokat a dolgokat pár éve tanulta, és a kis korkülönbség miatt gyereknyelven tudta elmagyarázni. Ha valamit nem értetek, vagy csak szeretnétek ismételni, bátran foglaljatok egy mentort; nemcsak jobb jegyeket tudtok szerezni, hanem remek kapcsolatokat is ki tudtok alakítani, mindezt kényelmesen az iskolán belül, teljesen ingyen! 
 

És végül hadd osszam meg a saját tapasztalataimat is. Én már sikeresen teljesítettem az 50 IKSZ-es órát, ezért engem az nem motivált pluszban, hogy a mentorok az iskolában kapható órák számának eléréséig minden megtartott órát elszámolhatnak közösségi szolgálatként. Úgy gondolom, hogy már csak azzal, hogy új embereket ismerhettem meg, valamint magát a tantárgyat és tanítását gyakorolhattam, sokat nyertem én is. Egy óriási élményként lehet azt megélni, ha valaki sikert ér el segítségednek köszönhetően. 
Azért ajánlanám mindenkinek a Mentorprogramot, mert tényleg mindenki csak profitálhat belőle.